Dietetika

A diétának különböző megbetegedésekben, eltérő orvosi igényeknek kell megfelelnie. Az étrend összeállítása személyre szabottan célszerű, hogy történjen, minden esetben a szakorvos kéréséhez, illetve a páciens adott élethelyzetéhez igazítva. Az első konzultációt követően a páciens adott állapotától függően személyes dietetika kontrollok lehetősége mellett a gondozás során távkonzultációra is lehetőséget nyújtunk azoknak a pácienseinknek, akik már némi előképzettséggel érkeznek.

A táplálkozás megfelelő beállítása, gyakorlati alkalmazásának megtanítása az egyik legfontosabb összetevő az endokrinológus szakorvos hatékony munkájában, erre a területre ezért kiemelt figyelmet fordítunk és az életmódváltás megtartását rendszeresen ellenőrizzük a megjelenések alkalmával. Központunkban átfogó betegvizsgálat történik. Jellemzően a páciens először a szakorvossal (endokrinológussal, nőgyógyásszal, diabetológussal) találkozik, aki felállítja a pontos diagnózist. Ezután tud a dietetikus szakember a leghatékonyabban segítséget nyújtani a megfelelő étrend kialakításában. Nagyon fontosnak tartjuk a páciens központúságot, így az orvos és a dietetikus között folyamatos konzultáció zajlik a páciensek gyógyulásával kapcsolatban. Együtt nyújtunk segítséget a gyógyulásban, illetve a megfelelő életmód kialakításában.

Kapcsolódó szolgáltatások

InBody testösszetétel mérés

Az InBody a ma létező egyik legkorszerűbb berendezés, amely klinikai pontossággal elemzi a test összetételét. A gép által nyújtott információk jóval széleskörűbb lehetőséget biztosítanak a dietetikai konzultációk során az átfogóbb állapotfelmérésben és a célirányos terápiák kialakításában.

Gluténmentes diéta összeállítása

A gluténérzékenység egyre gyakrabban diagnosztizált felszívódási zavarral járó autoimmun betegség. Panaszok esetében kiemelten fontos az elváltozást időben felismerni és a gluténmentes diétát mihamarabb beállítani. A megfelelően beállított gluténmentes étrenddel tünetmentesség érhető el.

Fogyás és kívánt testsúly elérésére és megtartására irányuló étrend összeállítása

Az egészség fenntartásának és a fogyás elérésének leghatékonyabb módszere minden esetben az életmódváltás, amely az egészségtudatos emberek csodafegyvere. A kampány diéták helyett a megfelelő életmódváltás tud hosszú távon is tartós fogyást és egészséges életet eredményezni, amely kezdeti lépéseihez célszerű dietetikus segítségét kérni.

Várandósság ideje alatt javasolt optimális étrend összeállítása

A várandósság ideje alatt is kiemelten fontos odafigyelni az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra a kismama és a magzat egészségének érdekében.A nem megfelelő étkezés, vagy túlsúly megnövelheti a terhességi cukorbetegség, magas vérnyomás, toxémia, húgyúti fertőzések valamint szülési komplikációk kockázatát.

Várandósság alatt jelentkező cukorbetegség vagy ismert magas cukorbetegség kockázat esetén szükséges szénhidrát-diéta összeállítása

A várandósság alatt jelentkező cukorbetegség, vagy ismert magas cukorbetegség kockázat esetén szükséges célirányosan összeállított szénhidrát-diéta oktatást, mindazoknak a kismamáknak ajánljuk, akiknek kezelőorvosa szénhidrát-diéta követését javasolta a várandósság ideje alatt.

Cukorbetegség, Inzulinrezisztencia diéta összeállítása

Az IR diéta az inzulinrezisztencia és egyéb cukorbetegség állapotok kezelése során alkalmazott, az életmódba hosszú távon is beillesztendő szénhidrát diétát jelenti. Az étrend kialakítása és megtanítása minden esetben szakképzett dietetikus feladata.

A gluténmentes- és az inzulinrezisztens diéta együttes összeállítása

Az inzulinrezisztens étrend alapja a magas rostbevitel. Jellemzően a hagyományos gluténmentes ételek, élelmiszerek alacsony rost tartalmúak és gyors felszívódásúak, így kifejezetten fontos fennálló inzulinrezisztencia mellett, a megfelelő gluténmentes étrend kialakítása.

Általános dietetikai konzultáció

A táplálkozás adott igényekhez történő alakítása, gyakorlati alkalmazásának megtanítása és hosszú távú hatékonysága nagymértékben függ a szakorvos-dietetikus-páciens együttműködésének képességétől. Az életmódváltás sikerének elsődleges záloga a megfelelően előkészített közös munka.